Blog

Tévutak?

Dátum: szeptember 4th, 2022

Vajon léteznek tévutak?

Folytatás…

Rám jellemző türelmetlenséggel nekiláttam keresni, jóga oktató tanfolyamot, és amit találtam, épp azon a hétvégén indult. Beiratkoztam, (magamnak megmagyarázva hogy ez egy égi jel), az elejétől érzett furcsa érzéssel mit sem törődve.

A lejtőn pedig felgyorsult a lefelé zuhanás, és ebből az állapotból indultam neki a tanfolyamnak. Sajnos az önbántalmazó létezésemmel olyan helyre kerültem, ahol ugyanazt igazolták vissza rólam, amit én hittem magamról. Ez nem az ő hibájuk. Párhuzamban történt, mert amikor felismertem hogy pszichiáterre van szükségem, nem feltétlenül a valódi énemet tükrözte vissza. Nem célom a hitelrontás, így az ott történt negatív megéléseim az oktatókkal kapcsolatban, talán csak az én állapotomat tükrözték, hiszen mindig olyan emberekkel kerülsz kapcsolatba, amilyen állapotban te magad is vagy. A 3 hónap alatt sok-sok negatív dolgot tapasztaltam, de valójában én voltam az, aki benne maradt a puffogásban, és nem állt fel. 

Az utolsó csepp a pohárban, egy nagyon kellemetlen magyarázkodás volt részemről, miszerint belementem abba, hogy egy számomra szinte idegen embernek szabadkozom hogy miért is készülök pszichiáterhez. Ez a személy az egyik oktató volt. 

Úgy éreztem, hogy eltiportak, hogy megaláztak. Hiszen egy „guru” hogyan kérheti ki magának, hogy miért kér az ember lánya segítséget, úgy, hogy semmit sem tud rólam, az eddigi életemből. 

Ott végre megértettem az addigi mechanizmusomat. Folyton bántó szituációkban találtam magam, hiszen én magam is folyton bántottam magam, és ezt a visszaigazolást kerestem a külvilágban is. Ez az ember végre megtanította ezt nekem! 

Akkor eldöntöttem, hogy a pszichés állapotomra hivatkozva otthagyom azt a tanfolyamot. Nem volt könnyű, tele voltam félelemmel, hogy nem történik-e valami retorzió, az anyagiakat tekintve, illetve verbálisan. A félelmeim alaptalanok voltak. 

Ez egy törést okozott bennem, 4 hónap szünet következett, jógáról hallani sem bírtam, a szőnyegemre rá sem léptem egyszer sem. Többször éreztem úgy, hogy valójában nem ez az én utam, és nem leszek oktató. Abban a 4 hónapban számtalanszor feltettem magamnak a kérdést, hogy miért akarok én oktató lenni? Csak megfelelésből? Persze ekkor már szedtem a gyógyszert, de újra kellett építenem önmagam, az identitásomat, és még kellett válaszoljam magamnak ezeket a kérdéseket.

 Egyfajta várakozásba tettem magam, ami a tőlem megszokott türelmetlenség miatt szokatlan,és furcsa érzés volt, de úgymond magától megtörtént. Csak figyeltem mi történik, hagytam hogy a dolgok alakuljanak, hogy ne én menjek a dolgok elejébe, hanem azok találjanak méh engem. A gyógyszer szedése biztosította azt a fajta neurológiai hátteret, hogy tudatosabb döntéseket tudjak hozni. Így aztán folyton nézegettem az induló tanfolyamokat, de nem éreztem hogy itt lenne az ideje. Persze azért félelem is volt bennem jócskán.

Ami a választásomat illeti, egy tanfolyamra mindig visszatértem amikor nézegettem őket, és végül az utolsó pillanatban jelentkeztem. Ezt azóta nagyon jól alkalmazom, hogy mindig az adott napon döntöm el, hogy valamibe belefogjak, vagy ne. Aznap amit érzek, azt cselekszem. Nem hagyom magam befolyásolni, sem a saját negatív sémáimmal, sem külső körülmények hatására. Nem tervezgetek jó előre, hogy mi lesz, hogy lesz, és ezzel bepörgetve magamat egy illúzióba. Azt hiszem talán ez is flow élmény, ami által az aggódás függőségéről lehet lejönni. 

Amikor jelentkeztem a másik tanfolyamra,(amit végül elvégeztem) egyből bejött a félelem, az előzőn szerzett negatív tapasztalatok miatt. Önmagam nem elfogadása vétült ott ki, és ezt csak akkor értettem meg, amikor az új képzés első hétvégéjén túl voltam. Addig áldozatnak hittem magam. 

Az első napon rettegve indultam el otthonról, kényesen ügyelve mindenre, és arra is hogy jó előre ott legyek. Természetesen annyira paráztam, hogy a megadott cím helyett teljesen másik helyre mentem! Amikor erre rá jöttem, konkrétan már remegtem, és rohanva elindultam a másik helyre, ahol még így sem volt senki! Már kezdtem azt hinni hogy megbolondultam, és nem is aznap indul a képzés! 

Aztán szépen lassan megérkezett a stúdió vezető, és a többiek is, és egy szemvillanás alatt minden félelmem elszállt. Aznap megtapasztaltam azt, milyen érzés, mikor „megérkezel” a helyedre, pont ott vagy ahol lenned kell, és ez addig sosem tapasztalt örömmel töltött el! Az egész képzés ezzel a „hazatértem” érzéssel zajlott le. Hihetetlen élmény volt, és én, aki soha nem tudtam tanulni, sőt, büszke is voltam magamra, hogy a hazárdírozással éltem túl az iskolát, most szinte eminens módjára tanultam végig az egész tanfolyamot. Itthon többször is hangot adott ennek a férjem, tetszett neki hogy ennyire bele merültem. 

És tényleg így volt, szó szerint bele merültem, szinte a véremmé vált, elkezdtem érteni a lényeget, és szimplán azért mert örömöt okozott. Semmi megfelelés, semmi kötöttség. Áramlás. Ezt hívják áramlásnak. 

Nevezhetjük tévútnak azokat a tapasztalásokat, amiket el is lehetne kerülni, ha okosabbak lennénk? Valójában akkor erre voltunk képesek, és ezért nem szabad önmagunkat bántani. Ezek a kerülő utak valójában szükségesek ahhoz hogy megérkezzünk. Így nem is jó kifejezés sem a tévút, sem a kerülőút, valójában ez is az út része.